2010.04.10.
Idáig halogattam ezt a bejegyzést, mert nem kenyerem az önreklám.
Ahogy mások fogalmazásában hallottam, kevés az önbizalmam ahhoz, hogy felhívjam a figyelmet saját írásaimra. Ugyanakkor intenzíven mosom a fejét ugyanezért egy-két embernek. Pl. Bukros Zsolt as. Maggoth “kollégának” több levelet is írtam az Új Galaxisban megjelent novellái miatt, a Zsoldos Péter pályázat kapcsán. Végül sikerült rávennem, hogy mindhármat jelölje. Nemsokára kiderül, hogy átkozni vagy áldani fog-e a kitartásom miatt.
Tavaly október óta hallottam ettől, hallottam attól, miért nem teszem ki az oldalamra, hogy megjelent egy novellám a 2009/4-es Avana Arcképcsarnokban, Eggyéválás címen.
Ha egyszer már vettem a bátorságot és életemben először megmérettem magam egy pályázaton- Kozmosz és Természet-, és be is került az írásom a kiadványba, vajon miért nem vállalom nyilvánosan?!
Onsai körblogja azt a kérdést veti fel, ki hogyan dolgozik, min dolgozik, milyen technikával ír, hogyan fejlődik, miként fedezi fel magában választott útjának az új lépcsőfokait.
Nem mondom, hogy ezentúl rendszeresen kommentelni fogom az írás útján botladozó lépteimet, mert ez ügyben jobban kedvelem a személyes kontaktust, de megpróbálok kibújni a csigaházamból.
A “bibliográfiám” igen karcsú, azon az egy Arcképcsarnokos novellán kívül egyetlen más, nyomtatásban megjelent írással sem rendelkezem.
S hogy mind dolgozom?
Próbáltam összeütni egy novit a Jövő nagykövetei pályázatra, de végül nem küldtem el. Hogy miért? Nos meglehetősen komor végkicsengése lett. Disztópiával pedig Dunát lehet rekeszteni. Igyekeztem átdolgozni, hogy reménytelibb képet fessek a jövőről, hogy valami pozitív üzenetet hordozzon, de hiába. Onnantól, hogy megpróbáltam megerőszakolni a gondolataimat, szétesett az egész. Nem repült a kezem a klaviatúra felett úgy, mint máskor. Küszködtem a szavakkal, magyaráztam a mondandómat, azt vettem észre, hogy kiszólok a novellából az olvasóhoz dörgedelmesen, mintegy erkölcsi-ökológiai prédikációt tartva. Szétcsúszott, élettelen dialógusokat kopogtam a Wordbe, ráadásul ahogy egyre rózsaszínebb és bizakodóbb lett a történet, úgy nyálasodott-nyúlósodott. Elveszett belőle minden energia, s végül egy buksisimogatós, erőtlen “Jobban vigyázzatok a Földre, mint azt mi tettük”-ejnyebejnye lett belőle. Ha papírra írtam volna, akkor első felindulásomban minden bizonnyal nem csupán összegyűröm, de lángra is lobbantom, Hadd égjen a szemét!
Így csupán töröl, töröl, töröl… a végtelenségig. Pöpecül használom a delet gombot!
Eme próbálkozásból pedig azt a tanulságot szűrtem le, hogy valami vagy jön magától, ösztönből, ahogy kiforrja magát belőlem, vagy nem érdemes foglalkoznom vele. Legalábbis akkor, ott, abban a pillanatban.
Eltettem hát a maradványokat a laptopom egy fiókjának mélyére, hagyom kicsit pihenni. Talán egyszer, amikor már képes leszek tudatosabban konvertálni a fejemben születő képeket szavakká, esetleg megtanulom hogyan vegyem át az irányítást tőlük-elvégre én írom őket, s nem ők engem-, na akkor majd előveszem, és átdolgozom.
Vagy megvárom, amíg valaki, valahol kiír egy olyan pályázatot, ahová disztópiát kell beküldeni. :)
A Fiction Kult pályázati felhívására még töröm a fejem egy régebbi írásom átdolgozásán. Egy meglehetősen horrorisztikus monológot kell megtöltenem némi cselekménnyel, mert jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy elküldjem.
Nem tudom azt mondani, hogy összeszedetten dolgozom. Sokszor csapongok, az agyam rosszul betolt fiókjaiból kiugrálnak félkész novellák, rapliznak, hogy most már aztán tessék minket befejezni! És milyen igazuk van. Sokan vannak. Némelyik már kisregénnyé nőtte ki magát, folytatásokban fellelhetőek a Karcolaton. Korántsem hiba nélkül valók, lesz még munkám velük.
Befejezésül pár név azok közül, akiknek a segítsége nélkül sosem dugom ki az orrom az én kényelmes, egyszemélyes, csúcsos csigaházamból.
Tündérilona, akinek nem véletlenül adok a véleményére. Onsai, aki “felfedezett” az Avana számára. Sheenard, aki a Szefantoron kezdett piszkálni azzal, hogy miért az asztalfióknak írok. Aztán elhalmozott könyvekkel, azzal a felszólítással, hogy tessék róluk véleményt írni. Még lógok neki jó pár “kritikával”. Makitra, aki az elsők között olvasta az avanás novellámat, és privátban véleményezte is, okulásomra. Sangel, aki megtisztelt egy válaszverssel, és aki mindig rendelkezésemre áll, ha kérdezem. Ha hülyeség, akkor is. Trill, aki a szavaimból életre keltette nekem Pipuszt, a zseboroszlánt, és aki folyamatosan tanít a mosolyával. LnPeters, aki az első sfblogsos megjelenésem óta támogat, akár magánéletről, akár az írásról van szó. DBL-nagymester, aki az Intergalaktikán, a tűzhelynél, ahonnan indultam megfogta a kezem, és azóta sem engedte el. Sanawad, akivel csak nemrég kerültem kapcsolatba, de meglátásai sokat segítenek a munkában.
Ők és még sokan mások segítenek felállni a földről, ha pofára esem a nagy igyekezetben, vagy épp a fejemre húzom a csigaházam fedelét, és a világ minden kincséért se moccannék onnan.
Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése