Az elutasított jobbkéz

2010.06.04.

Pici, ám annál kiábrándítóbb esemény ejtett gondolkodóba szerdán.

Munka után a szakadó esőben szedtem a lábam, siettem, hogy még zárás előtt beérjek az APEH kirendeltség irodájába. Igyekezetem siker koronázta, időben odaértem, kevéske várakozás után sorra is kerültem.

Csipetnyit elázva ugyan, de jókedvűen köszöntem, és a kezemet nyújtva bemutatkoztam. Ahogy az -szerintem- illik, akkor is, ha az ember az adóhivatalban van.

Az asztal mögött ülő hölgy ránézett a kezemre, elhúzta a száját, majd rámförmedt:

- Mit akar?

Valószínűleg nagyon bután nézhettem, miközben leengedtem a kezem, mert nem enyhén felemelte a hangját - a többi asztaltól átnéztek az emberek-, és némileg nyomatékosabban felszólított, hogy ne húzzam az idejét, közöljem végre, mit is akarok vagy menjek el. Körülnéztem, senki sem várakozott az előtérben; összevissza az előadókkal együtt hét ember lézengett a helyiségben.

A hölgynek az öltözetem ellen sem lehetett kifogása, hiszen reggel tudtam, hová is készülök délután és ennek megfelelően szokásomtól eltérően hanyagoltam a kockás inget és a nyúzott bakancsot, kopott farmert. Élére vasalt bézs szövetnadrágot, halványrózsaszín blúzt, szolid kis kötött kardigánt öltöttem, és hat egész centivel támogattam meg aprócska termetem egy körömcipő segítségével. (A kollégáim meg is jegyezték, hogy biztos randira készülök; sőt azt is megértem -a dohányzóba menet-, hogy elém sietett egy tanár úr és előre kinyitotta nekem az ajtót. Mire nem képes egy jól szabott blúz és egy pár magas sarok!)

Zavartan elnézést kértem- én kértem elnézést, most sem tudom, miért-, és teljes értetlenséggel zuttyantam le a székre. Miközben automatikusan eldaráltam, miért is kerestem fel az irodát, egy hangocska odabent azt követelte, hogy fogjam be a számat, álljak fel és menjek ki- persze miután a hölgyre borítottam az asztalát monitorostól, számítógépestől kiskegyedestől, etc… Befogtam a renitens hangocska száját. Saját jól felfogott érdekem, hogy a dolgom végére járjak, nem tehettem meg azt, amit szívem szerint tettem volna.

Miután végeztem, kiballagtam az irodából. Észre sem vettem az esőt, pedig mire az oviba értem, hangosan kocogott a fogam, úgy átfáztam.

Azóta is azon gondolkozok, hogy az adóügyi előadóknak vajon külön tanfolyamon oktatják-e a bunkóságot vagy egyszerűen csak a munkájuk teszi ilyenné őket?!