Pipusz projekt, avagy az utolsó pont után

Januárban kitettem az utolsó pontot. Illetve, akkor azt hittem, hogy az az utolsó pont. Pedig nem is.
Eltettem a kéziratot, de csak alig egy hónapot bírtam ki anélkül, hogy hozzápiszkáljak. Hozzá is piszkáltam. Aztán megint hozzápiszkáltam. Ja és megint hozzápiszkáltam. A sok piszkálgatástól cirka százezer karakterrel bővült a terjedelme.

Próbáltam leállni.
Nem ment.
Azt mondtam magamnak, csak szerkesztem. Hahaha! Hát, persze.
A kezdő írók egyik legbrutálisabb csapdája, hogy azt hiszik, meg tudják szerkeszteni a saját irományaikat. Bent a buksimban tudtam, hogy ez csak illúzió, de minden alkalommal, amikor leültem, hogy most aztán tényleg helyrepofozom, húzok belőle, kigyomlálom, etc... valahogy sikerült hozzápasszintani párezer karaktert. Márpedig, ez nem szerkesztés, még csak írás sem, csak bizonytalankodás, tökölődés, időhúzás.
Kitaláltam mindent, de tényleg mindent, csak ne kelljen végre nagy levegőt véve bátorságot gyűjteni és beküldeni egy-két-pár kiadónak.
Tegnap aztán a nagy munka közben, egyszer csak rájöttem, hogy teljesen feleslegesen pazarolom az időmet. Tudom, pontosan tudom, hogy egyedül nem tudok továbblépni. Már hónapok óta tudom, csak egy gyáva, bizonytalan nyuszmusz vagyok, aki - mivel dolgozott kiadónál- pontosan tudja, mi zajik a színfalak mögött és hogy saccperkábé tízamínuszezervalahányadikhatványon esélyem van arra, hogy tényleg pozitív választ kapjak egy kiadótól, inkább nem csinálok semmit sem.
Annyira azért vagyok realista, hogy nem hiszek a csodákban. Nem, nem én vagyok a magyar J.K.Rawling, akit számtalan kiadótól elküldtek a búsba és végül mégis milliomos lett a Potter-könyvekkel. És nem is én vagyok az, aki formabontó ötletemmel és párját ritkító fantáziámmal megváltom a magyar ifjúsági irodalmat és évtizedek múlva kötelező olvasmány lesz a könyvem.
Nem.
Én a magyar Kovács Andrea vagyok... aki talán túlságosan is kétlábbal áll a földön ahhoz, hogy igazán elhiggye, megjelenik a könyve. Ugyanakkor én vagyok az is, akiben ott csipog a hangocska, hogy deigenwazze és nenyávogjmárhanemküldelvégre.
Olvasom a facebook csoportokban meg írós blogokon a posztokat, hozzászólásokat és néha megdöbbenek azon, hogy mennyi eszméletlen önbizalommal rendelkező írópalánta van. Konkrét elképzelésekkel. Már azt is tudják, hogy milyen betűtípussal, hanyas papírra és milyen méretben, kemény vagy puhakötésben akarják megjelentetni a könyvüket. Tudják, hogy hol. Azt is, hogy kit kérnek majd fel bétázni. Hogy kitől kérnek írásos recenziót, amit majd elküldenek a kézirattal együtt a kiadónak. Tudják, hogy az első trilógia - mert trilógiában gondolkodnak!- után felépítenek rá egy franchise-t és majd dől a lé. Ja és persze a külföldi megjelenés, az nagyon fontos és már van is rá anyanyelvi fordítójuk, az a johnny75, aki a legtöbb hozzászólást nyomatta az írós blogon. Az angol nyelvűn, mert olyan is van ám.
Hm...
Én még azt se tudom, hogy milyen néven jelenjen meg Pipusz, ha megjelenik, hiszen belőlünk, Kovács Andreákból, tizenkettő egy tucat. Külföldi álnevet nem akarok, se ángliust, se németeset, se franciát, se olaszt, se szuahélit, vagy japánt, hogy talán az egzotikuma miatt legalább kettőt megvegyenek a sztoriból. Leginkább a Rhewa felé hajlok, hiszen az első szösszeneteim is eme nick alatt születtek meg és miért ne lehetne ő az, aki mögé elbújok.
Talán.

A technikai dolgokról lövésem sincsen, így nem is gondolkodom rajta, azt majd akkor és ott, ha már kopog a kiadó, hogy te figyu, nekünk tetszik ez a zseboroszlános sztori és tök jó ötlet, hogy a sárkány olvasással táplálkozik, kitoljuk a cuccodat, gyere beszéljük meg a részleteket.

Bétázás: én is elküldtem, még januárban. Időhiány miatt azonban mindössze három-négy bétától kaptam vissza konkrét, korrekt és teljes értékű visszajelzést. Ezúton is köszönöm Mészáros László, alias Dave Howard (Tuan Kiadó, Mysterious Universe) barátomnak, hogy időt és energiát szánt rám és a szülötteimre, olvasói és írói szemét is elővéve osztotta meg velem a gondolatait.
Molnár Vikinek, aki a célkorosztály tagja és anyukájának, Enikőnek, aki a szerzős facebook oldalam lelkes követője.
Kárpáti Juditnak, az igazi és hamisítatlan Olvasó, aki azon kevesek egyike, aki írásban is reagált a kéziratra és azt a megtisztelő észrevételt tette, hogy a történetem olyan, mint egy frissítő mediterrán saláta.
A többi bétázásra kiszemelet tesztalany maga is ír, vagy szerkeszt, vagy ír És szerkeszt. Kívánom nekik, hogy legyen mindig így. 

Trilógia... nos, a terjedelme miatt én is elgondolkodtam azon, hogy kettébontom a regényt és inkább még hozzáírok és akkor egyből kettő lesz. De letettem róla. Még mindig csak a saját történetem és még mindig csak arról lenne szó, hogy agyoncizellálom. Nem. Előbb szóljon a kiadó és a szerkesztő, hogy ők hogyan látják és majd akkor veszem elő az előzmény-utózmány, folytatás, franchise ötleteimet, ha már megszületett az első, épkézláb, kiadható, vállalható regény. Addig minden más csak ötletszintű agyalás. Nem akarok túlterhelt farkú szarka lenni, aki nagyobbat gondolt, mint amire valójában képes.

Írós blog... hát, olyanom konkrétan nincs is. Vagy ide írom az ötleteimet, a haladást, a teszetoszázást, lelkesült-hergelt agymenéseket és azokat is nagyon ritkán, vagy a másik blogomra a Szilánkokra. Mostanában mindkettőt elhanyagoltam, 2015-ben posztoltam utoljára. Szóval, gatyába kéne rázni a közösségi kommunikációmat is. A facebook oldalamon júliusban posztoltam utoljára. Akkor még azt hittem, hogy közvetlenül leadás előtt állok, de megint csak elgyávultam.

Sok író, szerkesztő, fordító, értő olvasó barátom - Varga Bea as. Onsai, Szélesi Sándor as. Sheenard, Pusztai Andrea, as. Pusztai Andrea, a már említett Mészáros László as. Dave Howard, Vancsó Éva, Képes Gábor, Vas Annamária, Hidy Mátyás, Nádor Gábor, és még sok mindenki más - noszogat már nem is hónapok, de évek óta, hogy tegyek le végre valamit az asztalra. Tudom, hogy igazuk van. És köszönöm, hogy helyettem is hisznek bennem.

Igen, kell egy vagy több hozzáértő külső szem, aki segít gatyába rázni a történetet.
Így minden különösebb faxni nélkül elküldtem.
Tegnap. 
Semmi nagy levegő, meg bátorsággyűjtés. Egyszerűen rákerestem a neten a kapcsolatfelvételi lehetőségekre, megírtam a leveleket, csatolmányokat böktem alá és huss, már ki is ment.

Aztán lesz, ami lesz.